Öngyilkosság a börtönben - prevenciós elvek - 2011

Angela Bollan 19 évesen halt meg 1996-ban, miután ebben a zárkában elkülönítették ("cool off") a Cornton Vale Börtönben, Stirlingben, Skóciában.

Kutatások eredményei szerint a dohányzás az öngyilkosság egyik rizikófaktora (lásd lentebb). A börtönben sokkal több ember dohányzik, mint a kinti világban, súlyos összetűzések kiváltó oka a dohányzás, és az egyik börtönben értékkel bíró fizetőeszköz is a cigaretta. Vajon miért? Miért van a fogvatartottaknak több szüksége a dohánytermékekre?

Öngyilkosság a börtönben

Füredi János és munkatársai könyve szerint (A pszichiátria rövidített kézikönyve, Medicina, Budapest, 2007.) Magyarországon évente 3200-3300 ember hal meg öngyilkosságban, és ez a világon nagyon magas aránynak számít, ugyanakkor Magyarországon a börtönökben elkövetett befejezett öngyilkosságok száma évek óta nem érte el az évi 10 esetet, ami azt jelenti, hogy messze az országos átlag alatt van. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a fogvatartottak nem kerülnek egyéni elhelyezésbe (mint számos nyugati országban, ahol a letartóztatási sokk alatt jelentős arányú fogvatartott lesz öngyilkos), valamint feltételezhető, hogy az öngyilkossági késztetéseket kioltják az önkárosítások.


Kiegészítés 2011-ben: Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) által nyilvánosságra hozott 2009. évi statisztikák alapján, Magyarországon a 100 ezer főre jutó öngyilkosok száma 21 fő (1000 főre 0,21). Hazánk a befejezett öngyilkossági arányszámok tekintetében a világ élmezőnyében áll, azonban nem az első helyen: jelenleg a kilencedik helyen. Részletek a nemzetközi adatokról itt. KSH adatok a halálokokról 1949-től. 2011 nyarán, hazánkban több kiterjeszett vagy egyéb különös öngyilkosság történt. Ezek sajtónyilvánosságot kaptak.
A büntetés-végrehajtás hasonló módon kiszámolt arányszáma a következő: 1000 főre 0,40. Az előbbi adatokat összehasonlítva megállapítható, hogy közel a kétszerese a börtönben történt öngyilkosságok száma.



Tudni kell azonban, hogy a szuicid kísérlet elkövetése 50-100-szorosára növeli a befejezett öngyilkosság kockázatát, továbbá, hogy az öngyilkosok agyában éppen annyira kevés a szerotoninszint, mint az önkárosítókéban.

Az elkövetett öngyilkosságok 65%-ban erőszakos jellegűek, azaz a test jelentős csonkításával járnak.

Az öngyilkosság rizikófaktorai

- elsődleges: pszichiátriai betegség, öngyilkossági kísérlet, a szuicid szándék közlése, alacsony szerotonin szint

Az elsődleges faktorok közös jellemzői:
- normális körülmények között nincsenek jelen
- körülhatárolhatók időben
- az adott egyénre aktuálisan jellemzők
- az egészségügyi ellátás kompetenciájába tartoznak
- gyakran összefüggenek egymással

- másodlagos: kora gyermekkori veszteségek, izoláció, munkanélküliség, komoly anyagi problémák, súlyos negatív életesemények, dohányzás

A másodlagos faktorok közös jellemzői:
- ideális esetben nincsenek jelen, de a hétköznapi élet gyakori kísérői
- elvileg elkerülhetők
- csak statisztikailag érvényesek
- korlátozott mértékben befolyásolhatók

- harmadlagos: férfi nem, serdülő életkor, idős nők, vulnerábilis időszakok (sebesülékeny időszak: pl. tavasz, menstruáció előtti időszak, a nap első harmada, reggel, délelőtt)

A harmadlagos rizikófaktorok közös jellemzői
- statisztikailag szintén gyakran észlelhetők az öngyilkosoknál
- a mindennapi élet természetes velejárói
- nem kerülhető el, és nem változtathatók meg
- prediktív (bejósló) értékük igen csekély, de a másodlagos faktarok fennálása esetén igen nagy

Protektív tényezők

Az öngyilkossággal szemben védelmet nyújtó tényezőkből kevés van: jó szociális és családi háttér, terhesség, a szülést követő első év, nagyobb gyerekszám, gyakorló vallásosság

Erős prediktorok

A pszichiátriai zavar és az öngyilkossági kísérlet jósolja be leginkább a veszélyt:
- az öngyilkosok 60%-a depresszióban szenved
- az öngyilkosok 10-15%-a kábítószer vagy alkohol problémával küzd
- a kezeletlen depressziós betegek 15%-a tíz éven belül követ el öngyilkosságot, harminc éven belül 35%-a
- az öngyilkosság mint médiaesemény megugrasztja az öngyilkosságok számát (szuggesztív hatás, de lásd a szimbolikus interakcionizmus elméletét is az első éves tananyagban)

Ausztriában a kilencvenes évek közepén egy büntetés-végrehajtási intézetben két héten belül több mint tízen lettek öngyilkosok, az utólagos vizsgálatok szerint ez a hullám majdhogynem járványszerű volt, és a média felelőssége nem volt kizárható. Ha a médiában sorozatban az jelenik meg, hogy rosszak a börtönkörülmények, a fogvatartottakkal rosszul bánnak, magas a túltelítettség, igazságtalanok a fogvatartotakkal, és e mellett a média nem hangsúlyozza a társadalmi támogatás és összefogás hiányos voltát, valamint nem ad kellő nyilvánosságot a büntetés-végrehajtási munkának; komoly öngyilkossági veszély keletkezhet a sérülékeny fogvatartottak körében.

Cry for help

A cry for help a halálvágy tudatos vagy nem tudatos indirekt jelzése. Ilyenek lehetnek: a halálvágy közlése, kimondása, búcsúlevél, végrendelkezés, gyógyszerek gyűjtögetése, fegyver vásárlása stb. A jelenség azt is mutat, hogy a személy ellentmondásosan vélekedik a tervével kapcsolatban.
Ringel írta le a preszuicidális szindrómát:
- a gondolkodás és a magatartás beszűkülése
- gátolt, vagy maga ellen fordult agresszió
- szuicid fantáziák

Szuicid-prevenció
- a pszichiátriai betegségek korai felismerése, kezelése és utógondozása
- képzések, továbbképzések

Korai jelzőrendszer a börtönben a WHO ajánlásai szerint

1. Öngyilkosság szempontjából a fogvatartottak nagy kockázatú csoportot (high risk group) képeznek, azért, mert a börtönben:
- sok a fiatal férfi
- sok a mentális betegségben szenvedő személy
- rossz a fogvatartottak szocio-ökonómiai státusza (SES)
- a kábítószer-probléma gyakoribb a fogvatartottak körében

- fertőző betegségek

2. A börtönben magas stressz-szint érzékelhető a mindennapi élet során

3. A börtönökben nagyon gyakran csak formális szuicid-prevenció létezik

4. A személyzet túlterhelt

5. A börtön izolálódik a külvilágtól, az általános egészségügytől és a civil szervezetektől, továbbá a börtönben a fogvatartottak izoláltak.

6. A letartóztatási (inkarcerációs) sokk a fogvatartottaknál nagy öngyilkossági veszélyt vált ki, ha:
- a fogvatartott 20-25 éves
- nőtlen
- első bűntényes
- kis súlyú bűncselekményt (leginkább kábítószerrel visszaélést) követett el
- intoxikált állapotban van
- az intézetbe fogadása óta még nem telt el 24 óra
vagy:
- ha túl van a letartóztatási sokkon, és bíróság előtt kell megjelennie a fenti faktorokhoz még hozzájárul, ha súlyos ítéletet helyeznek kilátásba

7. Az elítélt fogvatartott:
- férfi
- 30-35 éves
- erőszakos bűncselekményt követett el
- az ítéletéből 4-5 eltelt
- konfliktusba keveredik az intézettel, a társaival és az ügyintézéssel

8. Különlegesen veszélyes, ha a fogvatartottat elkülönítik, illetve, ha kevés személyzet van jelen (éjszaka, hétvége)

9. Pszichológiai tényezők
- szegény család, aki nem tudja a fogvatartottat támogatni
- szűk kapcsolatrendszer
- öngyilkossági kísérlet (1-2 éve)
- pszichiáteri vagy pszichológai kezelés
- vulnerábilis fogvatartott (sérülékeny személyiség)

10. A fogvatartott nők körében az öngyilkosság ötször gyakoribb, mint a nem fogvatartott nőknél. A nőket a börtönben általában férfiak részére tervezett helyen tartják, különösen az előzetes házakban. A börtönbeli öngyilkossági kísérlet a nőknél kétszer gyakoribb, mint a férfiaknál.

11. A fiatalkorú fogvatartottaknál a legsúlyosabb kockázati tényező a család és a barátok elvesztése, valamint a kilátástalanság.

12. Kockázati tényezők a befogadás során:
- intoxikáció
- szégyen, bűntudat, bánat
- reménytelenség a jövővel kapcsolatban
- a depresszió jelei: sírás, sivárság, hallgatás
- öngyilkossági gondolatok
- mentális betegség
- bizarr viselkedés (nem figyel, magában beszél stb.)
- öngyilkossági kísérlet, vagy az öngyilkosságot elfogadható megoldásnak tartja

- kevés belső vagy külső támogatás

Önkárosítás a börtönben

Jellegzetes, a börtönben a fiatalkorúaknál és a fiatal felnőttkorúaknál (25 év alatt) gyakran felbukkanó, hason, pengével ejtett vágások. A kép egy "romániai közösségi portálról" származik. Ezeket az eseményket a fogvatartottak a személyi állománynak gyakran nem is jelentik.

Jellegzetes, szintén hason lévő hegek egy egykori orosz fogvatartotton. A felső képpel összevetve felmerülhet a kérdés, hogy az önkárosítás milyen összefüggésben van a tetoválással, illetve a graffitivel.

Önkárosítás – nehéz helyzet a börtönben

Börtönhatékonyság

Egy-egy büntetés-végrehajtási rendszer hatékonyságát a következők szerint szokták mérni:
- túletelítettség (minél nagyobb, annál gyengébb lehet a társadalmi és szakmapolitikai kohézió)
- kábítószer-előtalálás (úgy tűnhet, hogy minél kevesebb, annál csekélyebb a kábítószerprobléma, de ez nem igaz)
- szökés (mennyire hatékony a börtön biztonsági rendszere emberi és technikai értelemben)
- öngyilkosság (mennyire figyelnek oda a fogvatartottakra – valójában ez a mutató nem mond semmit)
- egyéb rendkívüli események (szintén a biztonsági rendszer hatékonysága)
- személyzeti fluktuáció (valójában mennyire stresszel teli a börtönrendszer)

Míg az öngyilkosságra szinte nem lehet hatni, nem lehet befolyásolni, addig az önkárosítást igen. Számos hatóság tévesen ítéli meg a büntetés-végrehajtást olyan szempontból, hogy az intézetben óvatlanság miatt következik be az öngyilkosság. Ez az ítélet etikátlan, viszont az önkárosításért kapott elmarasztaló szavak mindenképpen jogosabbnak tűnnek. Az önkárosítás legjobb megelőzési stratégiája az, ha az okait megismerjük, és tudatosítjuk magunkban.

Az önkárosításról általánosságban a következőket lehet elmondani:
- túláradó érzelmek miatt keletkeznek, és nem szabad őket szégyellni
- az önkárosítás célja az életben maradás és a pszichológiai integritás megtartása (ti. ne őrüljünk meg)
- néha csak ez az eszköz áll rendelkezésre
- önromboló, de működik
- általában az tudatosodik a személyben, hogy elviselhetetlen fájdalmat, dühöt vagy félelmet érez

Korábban kitértünk arra, hogy a börtönben néha az egyetlen kommunikációs lehetőség a külvilággal az önkárosítás (falc és nyelés pl.), most látni fogjuk, hogy milyen okai lehetnek még.

Solomon és Farrand ismérvei az önkárosítás okairól
- menekülés az üresség, a depresszió vagy a valótlanság elől
- feszültségcsökkentés
- a fájdalom megkönnyebbülést okoz
- félelem a düh és a bosszú kitörésétől
- sivárságtól menekül, hogy legalább érezzen valamit
- a valóság megalapozása (valamit bizonyítani akar)
- a biztonság keresése
- egyediség kifejezése
- öngyilkosság megelőzése
- érzelmi fájdalom kifejezése
- eufória
- mások viselkedésének befolyásolása
- kommunikáció másokkal
- támogatásra való igény
- szexualitás elfojtása vagy kifejezése
- elidegenedés érzésének kifejezése
- a sebek kifejezik, hogy a fájdalom igazi
- abúzív minták folytatása (gyermekkorban elszenvedett abúzus fiziológiai aroulsal szintjének fenntartása – az izgalmi állapothoz hozzászokott személy, testi izgalom keresésével nyugszik meg)
- önbüntetés
- krízisviselkedés arousal szintjének elérése (a trauma izgalmi szintét újból át kell élni, csak ez vezethet megnyugváshoz)
- valami még rosszabb megelőzése

A fentiek négy csoportba oszthatók:
1. érzelemszabályozás: a feszültség csökkentése és az egyensúly keresése
2. kommunikáció: önkárosítással fejezi ki azt, amit nem tud elmondani
3.-4. ellenőrzés/büntetés

Érezhető, hogy a börtönben ezek a jelenségek teljesen konkrét formában jelennek meg, olyannyira szembetűnők és gyakoriak, hogy hajlamosak vagyunk félreértelmezni vagy tudomásul sem venni.

Alexithymia

Zlothnick szerint az önkárosító személyek nem tudják elírni az általuk átélt érzést, és azt akarják, hogy a társas közegük is érezze azt, amit ők. Ezt a jelenséget nevezik alexithymiának.

Szelf-konstrukció

Deiter, Nicholls és Pealman szerint az önkárosító személyek szelfjéból a következő elemek (skillek) hiányoznak:
- az erős (pszichés) hatás toleranciája (a klinikai pszichológia ezt a hatást életeseménynek nevezi)
- az önbecsülés kifejlesztése és kivitelezése
- másokkal való kapcsolattartás (nem pusztán kapcsolatba lépés, hanem a kapcsolat megtartása)

Haines racionalizációs elmélete

Az önkárosító személyek nem tudják megmagyarázni, hogy miért követik el a tettüket. Úgy tűnik, hogy az átérzett feszültség nem pszichológiai választ vált ki, hanem viselkedésest. A személy arra törekszik, hogy a kellemetlenül magas stressz szintet (helyesebben: fiziológiai arousalt) csökkentse, ez nem megy, és a személy rosszul fogja érezni magát. Főleg olyan környezetben, mint a börtön, ahol minden formális, és a spontaneitást szankcionálják.

Agyi jellegzetesség

Kimutatták, hogy az önkárosító személyek agyában kevés a szerotonin koncentráció

Herpertz listája az önkárosítást elkövető személyiség sajátosságairól
- nem szereti önmagát
- érzékeny az elutasításra
- krónikus dühöt érez önmagával szemben
- elfojtja a másokkal szembeni dühét
- az agresszív érzéseit elnyomja
- impulzív és az impulzivitását nem tudja kontrollálni
- elragadja a pillanatnyi hangulata
- nem tervez előre, nem a jövőnek él
- depressziós vagy öngyilkossági kísérletei voltak
- irritábilis (könnyen felidegesíthető)
- a stressz ellen rossz megküzdési stratégiái (coping) vannak
- nem rugalmas a coping repertoárja
- nem tudja a coping mechanizmusait kontrollálni
- hajlamosak a szituációkból elmenekülni
- nem érzékelik a külső megerősítést, belső megerősítésre képtelenek

Láthatjuk, hogy Herpertz ismérvei közül számos jellegzetesség vagy a neurózisra vagy az antiszociális személyiségzavar tüneteire emlékeztet.

Az általános prevenciós kognitív (öngyógyító) technikák nem alkalmazható a börtönben, mert (Alderman alapján):
- a fogvatartott ritkán talál érzelmi támogatást a börtönben
- a fogavatrtott korlátozott a másik személyekkel való érintkezésben
- a fogavatartott segítségkérése gyakran jogi, biztonsági vagy egészségügyi útra terelődik
- a fogvatartottak gyakran nem választhatják meg, hogy mit tesznek
- a fogvatartottak gyakran nem tudnak elmenni arról a helyről, ahol a konfliktus éri őket
- nem tudják, hogy a feszültségeiktől máshogy is megszabadulhatnak (rossz fogvatartotti coping lehet ugyanakkor: a zárkán való gyúrás, kontroll nélküli panaszírás, fogvatartott társ sanyargatása stb.)
- a fogvatartottak csak a személyzetnek ígérhetik meg, hogy nem károsítják magukat tovább
- gondolataik gyakran annyira le vannak foglalva a feszültségeikkel, hogy nem képesek másra koncentrálni

- ha elkezdték az önkárosítást, nagyon nehezen tudják abbahagyni, bele is halhatnak

A fenti képen egy olyan fogvatartott látható, aki a péniszébe több tucat apró műanyag golyócskát rakott vagy rakatott egy magyar bv. intézetben. A fogvatartotti szleng csutorának hívja, amikor a rabok a nemi szervüket annyira eltorzítják a péniszgolyókkal, hogy a péniszük hasonló lesz egy kukoricacsőhöz.
A beavatkozáshoz természetesen nem tudnak steril eszközöket használni, és a tevékenység a börtönökben szigorúan tiltott. Ezért nagy a fertőzés vagy a súlyos sebesülés veszélye. A sérülteket a tököli rabkórházban látják el, ahogy azt a kép is mutatja.

A börtönbeli önkárosítások értelmezési lehetőségei:
- szociológiai szempontból: mobilitás, azaz jobb helyre való törekvés
- pszichológiai szempontból: kommunikáció
- szociálpszichológiai szempontból: a csoportnyomásnak való engedelmesség
- bv. jogi szempontból: fegyelmi eljárást nem lehet indítani, kivéve, ha a fogvatartott fenyegetőzik az önkárosítással
- emberi jogi szempontból: az egyik legsúlyosabb börtönártalom
- antropológiai szempontból: önkifejezés, mint a gyúrás, a tetoválás és a graffiti

Skizofrénia a börtönben

A skizofrénia

A skizofrénia (a pszichiátria szkizofréniának nevezi) definíciója nem ismert, olyan jelenséggel állunk szemben, mint a ’kábítószerek hatása’, az emberek tudják, hogy miről van szó, mégis a tudomány sem képes meghatározni a jelenséget.

A BNO szerint a skizofrénia a pszichózisok olyan csoportja, amelyben a személyiség alapvető zavara, a gondolkodás jellegzetes torzulása, gyakran olyan érzés, hogy valaki idegen erők kontrollja alatt áll, néha bizarr téveszmék sora, percepciós zavar, abnormis indulati állapot, a realitással való kapcsolat zavara és autizmus mutatkozik.

A skizofrénia a népesség 1 %-ánál fordul elő. A férfiaknál 15-25 év között jelentkezik, míg a nőknél 25-35 év között csúcsosodik ki. Gyakori a skizofrénia és a drog- vagy alkoholabúzus együttes jelenléte, kb. 30-50%-ban fordul elő a skizofrén betegek körében.

Egyes kutatási eredmények szerint (és ezek sokkal markánsabbak bármilyen mentális betegséggel kapcsolatos eredményeknél) a skizofréniának biológiai meghatározói is vannak:

- az agyi limbikus rendszer bizonyos részei csökkentek

- tágult agykamrák

- egyes agyi tekevények térfogata csökken

- egyes halántéklebenyi epilepsziák skizofrénia jellegű tüneteket okoznak

Pszichoszociális háttér

A skizofrénia egyik értelmezése a regresszió, azaz a korábbi személyiségfejlődési stádiumokba való visszacsúszás, de ez nem áll meg a neurotikusoknál tapasztalható ödipális szinten, hanem még inkább visszasüllyed a személyiség. Ezért tűnnek ezek a betegek annyira érthetetlennek, és annyira bizarrnak.

A betegek anyja a legtöbb esetben érzelmileg hozzáférhetetlen és erőszakos. Az apára meg az jellemző, hogy súlyos mértékben patológiások, gyakran a férfiidentitásukban bizonytalanok, és éppolyan megközelíthetetlennek mutatkoztak, mint az anyák.

Double Bind

A double bind kettős kötést jelent, és a korábbiakban már foglalkoztunk ezzel a jelenséggel. Az anya verbális kommunikációja nem támasztja alá a nem verbális kommunikációját, és a kommunikációban gyakran összekeverednek a gyerek igényei az anyáéval.

Klinikai tünetek

Manfred Bleuer féle „4A”

1. Asszociációs zavar: a képzettársítás logikus összefüggésének fellazulása

2. Affektív zavar: érzelmi elsivárosodás, vagy az érzelmek nincsenek összhangban a gondolatokkal vagy a beszéddel

3. Ambivalencia: egyidejűleg fennálló, egymással ellentmondó érzések

4. Autizmus: a kapcsolat a reális világgal fellazul, súlyos esetben megszakad

Másodlagos tünetek

- téveszmék (doxazmák, más, mint a paranoid személyiségzavar esetén) pl. gondolatátvitel, megfigyelés

- érzékcsalódások: hallucinációk, nem valóságosak, hanem olyanok, mintha jelen lennének, ez az „als ob” jelenségek (valódi, és valóságosnak tűnő hallucinációt a drogok tudnak előidézni, pl. az LSD, ahol a látott kép teljesen ugyanaz becsukott szemmel, mint nyitottal)

- kataton tünetek: izgalmi tünetek egészen a tombolásig, vagy gátlásos tünetek egészen a görcsös merevségig a stuporig

- a beszéd zavarai: a beszéd zavarai is jellegzetesek, pl. a skizofrének új szavakat találnak ki, amik formájukban alig különböztethetők meg a szlengtől (neologizmák)

- az akarat zavarai: döntésképtelenség

Skizofrén betegek a börtönökben

D. W. Morgan, A. C. Edwards és L. R. Faulkner kutatásai szerint (börtönben található papírok adatait mérték össze az elmegyógyintézetekben található aktákkal) a skizofrének institúcionalizálódnak, azaz az egyik intézetből a másikba kerülnek. A skizofrén fogvatartottak külön bánásmódot igényelnek a munkáltatásuk, a szabadulásuk előkészítése és a számukra összeállított fogvatartotti programok tekintetében. Ez Magyarországon az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben meg is történik, a betegek klinikai háttérrel rendelkeznek.

Ugyanakkor Runa Munkner, dán pszichológus szerint a börtönben lévő személyek 8%-a skizofrén, és további 8%-ban képviseltetik magukat a felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítéletek között. A skizofréneknek nem csak a betegségükkel kell megküzdeniük, hanem a stigmatizációval is. Az elmegyógyintézetbe felvett férfi betegek 37 %-a került valamilyen szinten összeütközésbe a törvénnyel a hospitalizáció (itt: befogadás) előtti 15 hónapos periódusban. A skizofrénia diagnózisa sokszor késik, és a betegek börtönbe kerülnek.

A paranoid személyiségzavar és a retribúciós börtönártalom speciális kapcsolata

A paranoid személyiségzavar és a retribúciós ártalom

A California állam északi csücskében elhelyezkedő Pelican Bay börtönt az ENSZ Emberjogi Bizottsága „embertelennek és megalázónak” minősítette a következők miatt:

- a fogvatartottak a speciális biztonsági körletre (SHU = Security Housing Unit) gengszervezés vagy gengesedés miatt kerülnek, az írásos indoklásban csak ez szerepel, semmi más, a beutalási időtartam határozott (15 hét) vagy határozatlan (ilyenkor csak akkor lehet kikerülni az SHU-ról, ha a fogvatartott „jelent” – azaz kb. vádalkut köt)

- az elhelyezés egyszemélyes, a sétaudvar 12 négyzetméteres, és öt méter magas fallal különül el a többi sétaudvartól, tovább a sétaudvaron semmilyen sporttevékenységet nem lehet végezni, a séta napi egy óra lehet

- a zárkaajtók pneumatikusan (távirányítással és önműködően) nyílnak

- a sétát motozás és bilincselés előzi meg, és minden intézetbeli mozgás így történik (pl. fogorvos, könyvtár)

- a látogatás plexi mögött zajlik telefonnal

- a fogvatartott egy könyvet kaphat egy hétre

- a fogvatartott maximum 14 fényképet tarthat magánál

- a fogvatartottak ruháján nincsen fémből készült gomb vagy zipzár, hanem fűzősek, ennek az az indoka, hogy így a fémkeresés könnyebben zajlik

- a kantinban (kiétkezéskor) minden terméket kicsomagolnak (pl. a vécépapírt, a tusfürdőt kinyomják, és külön tárolóban lehet csak tartani)

- a zárkákban nincs tükör, ezért nehéz borotválkozni

- a SHU-ban nem lehet dohányozni, ugyanakkor az őrök egyfolytában dohányoznak

- a posta átlagos késése 14 nap

- a személyzetet alig lehet látni, a fogvatartottaknak mindig hátat kell fordítaniuk

- a tévét nem lehet hangosan üzemeltetni, nem lehet fejhallgatóval hallgatni, hanem csak fülhallgatóval, ennek a zsinórja azonban csak szabványos (kb. 1 méter) lehet, ezért állva lehet csak nézni a plafonhoz erősített tévét, vagy hang nélkül

- tévéműsort csak Denverből lehet fogni, ami több időzóna letolódást jelent

- a zárkában az asztal és a székek tömör betonból vannak (nem lehet rajtuk kényelmesen ülni, írni)

- a fogvatartottak egy vécé és mosdó keverékének mondható bidébe ürítenek

- a zárkában lévő szekrények túl mélyek, ugyanakkor keskenyek és alacsonyak (nem lehet kihasználni a szekrények űrtartalmát)

Olvassuk el figyelmesen ezeket a szabályokat és próbáljuk őket osztályozni, hogy milyen mértékben szolgálják a biztonságot és milyen mértékben a fogvatartottak valódi megalázását. Milyen hasonló, magyar példákat tudnánk felhozni?

A börtönben a fogvatartottaknál gyakran (saját tapasztalat szerint 1-2%) előfordul, hogy a személyzetet mindenképpen ellenszenvesnek tartják, és hajlamosak a személyzet bármilyen cselekedetét, viselkedését, magatartását a rossz szándéknak tulajdonítani. Az ilyen fogvatartottak kezelése nagyon nehéz, mert a neurotikus vagy az antiszociális fogvatartotakkal szemben az ő elsődleges és végső céljuk az önvédelem, még abban a helyzetben is, ha egyáltalán nincsenek fenyegetett helyzetben.

A börtön ugyanakkor generálja is a gyanakvó (paranoid) gondolkodást, hiszen a fogvatartottak a legtöbb élethelyzetben nem érezhetik magukat biztonságban a fogvatartott társaik miatt. Fogvatartottaktól rendszeresen lehet hallani efféle panaszokat:

- meg van a kedvezményem, de a többiek rám szálltak (a fogvatartott feltételes szabadságra bocsátható, de úgy érzi, hogy a társai addig provokálják, amíg fenyítést szed össze, és a büntetés-végrehajtási bíró ezért fog úgy dönteni, hogy nem engedi szabadlábra, ez a körülmény a fogvatartottnak gyakran évekbe kerülhet)

- ez az őr tiszta hülye, kipécézett magának (esetleg a munkáltató mindenkinek ad jutalmazási javaslatot, de a panaszkodó fogvatartottnak nem)

A fogvatartottak ugyanakkor jól érzékelik, hogy a jogszabályok nem fedik le teljes mértékben a börtönbeli életet, és hogy nagyon fontos dolgok múlnak egyes testületi tagok döntésén, és hogy ezek a döntések elsősorban a szimpátia alapján fognak megtörténni.

Freud neuropszichózisnak nevezte a paranoiát, és ennek kapcsán írta le először a projekciót. Észrevette, hogy a téveszme (fixa idea) az öngyógyításra tett elhibázott törekvés. A paranoid reakcióképzés Freud szerint a következő (ehhez át kell ismételni az első évfolyam második félévében tanult elhárító mechanizmusokat):

1. Az elfogadhatatlan késztetés elfojtása („ebben az ügyben nem mehetek a nevelőhöz”)

2. Az elfojtás kudarcot vall („a nevelőhöz kell fordulnom”)

3. Újabb elhárító mechanizmus lép az elfojtás helyébe: a tagadás („nem szeretem a nevelőt, ezért nem megyek hozzá”)

4. Ez elfogadhatatlan a számára, és projekció lesz belőle („a nevelő nem szeret engem”)

5. A projekció viszont gyengévé teszi őt a fogvatartott társai előtt, ezért racionalizál („azért utálom a nevelőt, mert utál engem”)

6. Ez az utóbbi reakció válhat élesebbé további racionalizáció miatt („annyira utál, hogy most már ki is pécézett magának”). Ez utóbbi gondolat már téveszmévé rögzülhet.

Az a lényeg, hogy folytonos attitűdváltozás megy végbe a fogvatartottban. Sajnos ez a képlet nagyon emlékeztet a börtön által teremtett szelf-reprezentációs helyzetre.

Craig Haney szerint a fogvatartottban olyan sérelmek és ártalmak keletkeznek a letartóztatás alatt, amelyet a szabadulás után sem tud feldolgozni, és a szabadult személy a börtön miatt eleve ellenséges és gyanakvó lesz a többi szociális intézménnyel, ha egyáltalán léteznek ilyenek.

A fogvatartottak gyanakvó természetét tovább erősítik a személyzet és a társadalom részéről érkező következő attitüdinális interakciók:

- „zárd be őket, és dobd el a kulcsot”

- „ne csak őrizd, gyűlöld is”

- „a raboknak jó dolga van a börtönben”

A rendőrség által sem letagadott tény, hogy a túlkapások, és az intézkedés közbeni sérülések az elhibázott intézkedések következményei az esetek 90%-ában. Ugyanakkor a tomboló, közveszélyes fogvatartottal nem lehet „empatikusan kommunikálni”, vele szemben önvédelemből és a társadalom védelme érdekében erőszakot kell alkalmazni. Ekkor a büntetés-végrehajtás alkalmazottjának megváltozik a szerepe, és ebből a szerepből nehéz kijönni, továbbá a csábításának nehéz ellenállni. Ezért is nagyon fontos lenne, ha a börtönökben letisztult rezsimek lennének.

A másik oldal: retribúciós ártalom

A büntetés-végrehajtás célja – mint már említettük – kettős:

- izoláció

- rehabilitáció.

Mind a kettő funkciót elvileg jogszabály rendezi. Azonban a társadalom bosszútudata is érvényesül annak ellenére, hogy számos jogszabály ennek gátat szab. A bosszútudat valamiféle megtorlást (retribúciót) igényel a büntetés-végrehajtástól. A retribúció érvényesülését a fogvatartottak is érzékelik, és ezért antiszociális attitűdjük erősödhet.

Michael Cavadino és James Didgan szerint az angol büntetés-végrehajtásban már a kilencvenes évek elején két alapvető gond jelent meg már a szabályzás szintjén (azaz jogszabályban, nem a továbbképzés és a tudományos publikációk szintjén):

- „a bebörtönzés a legtöbb bűncselekmény esetén nem a leghatásosabb büntetés, szabadságvesztés büntetést csak a nagyon súlyos bűncselekmények elkövetésekor kellene kiszabni, és akkor is csak abban az esetben, ha a fogvatartott erőszakos, és folyamatosan kockáztatja a társadalom biztonságát” (idézett fordítás az 1991-es Criminal Justice Act Green Paperjéből)

- [a börtön] „nagyon drága eszköz lehet arra, hogy rossz emberekből még rosszabbakat csináljunk” (ugyanazon jogszabály White Paperje)

A paranoid személyiség alakulása Döme László és Swanson szerint

- folyton a középpontban érzi magát, a környezeti hatások elszenvedőjének tartja magát

- a mélyben sebezhető, de a felszínen önelégült

- érzékeny az autonómiáját érő fenyegetésre (gondoljunk itt a totális intézmények hatásaira – harmadikos tananyag)

- másokat hibáztat

- úgy érzi, hogy elkülönül a világtól

- a hatalommal nem tudnak együttműködni, nehézségeik vannak a rend betartásával

A DSM III-R diagnosztikus kritériumai a paranoid személyiségzavarra:

A.

Kora felnőttkortól kezdve az élet változatos területein megnyilvánuló átható és indokolatlan hajlam mások tetteit, megnyilvánulásait szándékosan sértőnek, megalázónak, fenyegetőnek értelmezni, amit az alábbiak közül legalább négy jelez:

1. megfelelő alap nélkül feltételezi, hogy mások kihasználják, vagy ártanak neki;

2. minden bizonyíték nélkül is megkérdőjelezi barátai, munkatársai megbízhatóságát és lojalitását;

3. ártatlan megjegyzések vagy történések mögül rejtett rosszindulatot vagy fenyegetést olvas ki (például az a gyanúja, hogy a bankalkalmazott „tévedése” szándékos volt);

4. haragtartó, vagy más módon képtelen megbocsátani az őt ért sérelmeket, bosszúságokat;

5. nem hajlandó másokban megbízni, mert alaptalanul attól fél, hogy a tőle származó információt ellene használják fel;

6. könnyen megsértődik, és azonnal dühösen reagál, vagy ellentámadásba megy át;

7. valós okok híján is megkérdőjelezi házastársa vagy szexuális partnere hűségét;

B.

Nem kizárólag szkizofrénia vagy téveszmés zavar fennállása idején jelenik meg.

Börtönneurózis

A stanfordi szimulált börtön kísérletben (SPE) részt vevő "őr", akit fényvisszaverő napszemüveggel láttak el. A neurotikus személyek azért nem tartanak szemkontatust, mert nem akarnak szembesülni a másik személy rosszallásával. Az ilyen napszemüvegben nem látható, hogy az agresszor nem tartja a szemkontaktust, gyakran láthatunk ilyen szemüveget az utcán a "bűnözőnek tűnő" személyeken, vagy akár a rendőrségi kommandósokon is. Milyen véleményt formálnak a fogvatartottak az ilyen szemüveget viselő őrről?

A neurotikus személyiségű fogvatartottakról

Az életbeli álmodozásban
a Halál az egyetlen valóság,
de a Valóság csak a halál lehet?
A börtön valóságában
az Álmodozás az egyetlen szabadság,
de a Szabadság csak álom lehet?

(Philip G. Zimbardo)

A neurotikus személyiség és a neurózis a pszichoanalízis tárgya. A börtönpszichológiai kurzus nem vállalkozhat ilyen mély tudás átadására, ezért a neurózis elméleti alapjait – számos más pszichoanalitikus elméletet inkább elhagyva - Karen Horney elméletének segítségével kezdjük.

A neurotikus személyek a reakcióikban térnek el másoktól. A neurotikus személy egyszerre akar előrehaladni – és mindenkin uralkodni -, ugyanakkor élvezni akarja mindenki szeretét. Ez a két cél kivitelezhetetlen.
A neurotikus személyiség egyik fő tulajdonsága a határozatlanság, azaz a személy minden kérdésben, generalizáltan határozatlan. Ugyanez jellemző a neurotikusok gyanakvására, rugalmatlanságára is. Ezek a „normális” személyeknél is előfordulnak, de nem generalizáltak, azaz nem általános és mindenre kiterjedő jellegűek.
A neurotikusok gyakori panasza az önbizalomhiány.
A neurotikus személyek nagyban függenek egy másik személytől.
Gátlásosak és nagyon nehezen érvényesítik önmagukat (pl. nem tudnak nemet mondani).
Az agressziót úgy fejezik ki, hogy annak nincsenek tudatában, és közben őszintének hiszik magukat.
A feléjük irányuló kritikát agressziónak és megaláztatásnak vélik.
Gátlásosak a szexuális élet minden terén (az udvarlástól az aktuson át akár a szakításig).

A szorongás

A szorongás arányos válasz a veszélyre, de ez a veszély rejtett é szubjektív, nem úgy, mint a félelemnél, ahol a veszély látható. A szorongás okai rejtettek (pszichotraumatikusak) a személy számára. A meggyőzés a szorongás haszontalan voltáról nem hatékony a neurotikussal szemben.
A szorongás kiváltó oka Karen Horney szerint az ellenségesség, és az ellenségesség következményeitől való félelem. Az ellenségesség elfojtása úgy történik, hogy az egyén úgy tesz, mintha minden rendben lenne (mert pl. az elutasítástól), pedig harcolnia, küzdenie kellene. Ekkor sérülnek az érdekei, és mások ki fogják használni.
Az elfojtás reflexszerű folyamata akkor jelenik meg, ha egy adott helyzetben nem tudjuk tudatosan elviselni, hogy ellenséges indulataink vannak.

Az elfojtott indulatok robbanékonysága annál nagyobb, minél jobban nő az elszigeteltségük, és gyakran hihetetlen méreteket ölt. (Így képzelhető el, hogy egy magasan képzett, több szakvizsgás orvos módszeresen, „hidegvérrel”, azonban alapvetően féltékenységből öli meg a feleségét.) A börtönbeli neurotikus bűnelkövetők általában életellenes cselekményért vannak elítélve.


A börtön neurotizáló szerepe (diszfunkciója)

Fogvatartottak

A börtön mint agresszív társas közeg képes a legmélyebben lappangó neurotikus tendenciákat is a felszínre hozni. Ha Anna Freud elhárító mechanizmusai közül a disszociációt a börtönben értelmezzük, a következőt mondhatjuk:

Azok a fogvatartottak, akik a fogvatartott társaik értékeit, parancsait követik, és ezek nekik láthatólag kellemetlenséget okoznak, és mégsem mernek ebből a helyzetből kilépni, sőt a társas kényszer miatt a közvetített értékeket még látszólag preferálják is – neurotikusok. Ezeknek a személyeknek a többsége azonban a kinti életben nem gondolkodott így, mert a szabad élet nem volt annyira agresszív, mint a benti élet. A zárt térnek és az általános szelf-reprezentációs kényszernek köszönhető, hogy a (gyengébb) fogvatartottak olyan magatartást mutatnak, ami neurotikusnak tűnik.

Személyzet

A személyzet részéről nagy szakmai kihívásnak vannak kitéve azok a nevelők vagy felügyelők, akik a fogvatartottak kedvencei akarnak lenni. Mindenkinek a kedvébe járni képtelenség, és az ilyen törekvés heves feszültséget okoz. A közvetlen a fogvatartotakkal foglalkozó állomány tovább neurotizálja az, hogy az elöljáróknak is meg kell felelni. Ezt a körülményt a fogvatartottak tökéletesen átlátják, és ki is használhatják a személyzet határozatlanságát (lásd normák és viselkedés c. fejezet 1.2. szemszeter!). A neurotikus személyiségű fogvatartottak képtelenek ilyen típusú manipulációra.

Boros János 1984-es kutatása magyar börtönökben

Csetneky és Boros a következőket emeli ki a neurotikus fogvatartottak kapcsán:

- a fogvatartotti állomány 6-10%-a „neurotikus”
- általában idősebb fogvatartottak
- introvertáltak (befelé fordulók)
- szoronganak
- dependensek (pl. erősen függenek a kinti párkapcsolataiktól)
- nem gátlástalanok
- nem impulzívak
- toleránsak
- nehezen tűrik a devianciát (esetünkben pl. az antiszociális személyiségzavarban szenvedőket)
- alacsony helyet foglalnak el a rabhierarchiában
- a felügyelethez való viszonyuk jó
- negatív énkép, szorongás: diszfunkcionális viselkedést eredményez (pl. tiszteletlenség)
- önkárosító cselekményekre való hajlamosság
- homoszexuális abúzus áldozatai a börtönben

Zimbardo „neurózis” elmélete

Zimbardo az emlékezetes börtönkísérlete egyik tanulságaként azt emelte ki, hogy a hétköznapi életben is vannak „falak nélküli” börtönök, és ezek a börtönök a neurózisban „keletkeznek”. A neurotikus kapcsolatban az a személy, akinek azt mondják, hogy reménytelen, semmirekellő és szerencsétlen, az úgy érzi magát a bőrében, mint a rab a börtönben; míg az a személy, aki ezeket az érzéseket megerősíti (pl. egy párkapcsolatban), az a „kegyetlen” őr.

Karen Horney már korábban említette, hogy a neurotikus személy attitűdjei olyan választ generálnak a szociális közegben, ami az attitűdöt megerősíti, és így egyre nehezebb lesz kitörni az adott helyzetből, a neurotikus személy és a környezete is ördögi körbe kerül.

Az antiszociális személyiség alakulása

A börtönbeli gengek véres lázadásának elsődleges oka a kábítószer volt 2005. augusztusában a guatemalai börtönökben. Mi lehetett még?

Az antiszociális személyiség alakulása

A gyermekekkel foglalkozó állami intézmények sokrétűek. (Óvoda, iskola, gyámhatóság, egészségügy, önkormányzat, gyermekvédelem stb.) Még a büntetés-végrehajtásnak is legalább két területe van, ahol gyermekek fordulnak elő:
- a börtönkórházakban is születhetnek gyermekek,
- anya-gyerek körletek.

A börtön maga, mint intézmény (azaz institúció) is generálhatja az antiszociális magatartásmintákat, nem csak a börtönben tapasztalható agresszív társas közeg.

Vitaminok, táplálkozás

B. Gesch, S. Hammond és S. Hampson az angliai Aylesbury, szigorú rezsimű büntetés-végrehajtási intézetben 1996-tól, öt éven keresztül, több mint 200 fogvatartottnak vitaminadagot adott. A fogvatartottak mindannyian a fiatal felnőtt kategóriába tartoztak, ami azt jelenti, hogy 18-21 évesek voltak a vizsgálat idején. A kísérletben egy másik csoport is részt vett, akik teljes mértékben megfeleltek az előbbi csoportnak, azzal a különbséggel, hogy placebót kaptak. A személyzet és a fogvatartottak sem tudhatták, hogy ki kepott placebót, és ki nem.
Az utánkövetéses vizsgálat eredménye szerint a vitaminokat és ásványi anyagokat kapott fogvatarottak mintegy 21%-ban kevesebb erőszakot és fegyelemsértés követtek el, mint a placebót kapott csoport. Az eredmény rávilágít arra, hogy a marginalizálódott személyek táplálkozása nem egyezik az átlagnépességével, és ez valószínűleg bizonyos mértékben antiszociálissá teszi őket. A kutatók nem győzték kiemelni a társadalmi javak egyenlőtlen elosztásából származó ártalmakat.

Sérülések

Joel Norris – az FBI-nak dolgozó kutató – a börtönlakók aktáit tanulmányozva a következő jellegzetességre bukkant:
- rituális viselkedés (a fogvatartottak társadalma egyébként is rendkívül erős rituálékon alapszik)
- mentális labilitás (a labilitás itt egyrészt kiszámíthatatlanságot, másrészt bizonytalanságot jelent)
- periódikus segítségkérés (a fogvatartottak által beadott kérelmi lapok többsége valójában segítség kérése, a többi kérelmi lap a külső kapcsolattartás erősítését jelenti, úgy tűnik, hogy minden mást – pl. hozzájutás egyes luxuscikkehez, azaz cigarettához, kávéhoz - a fogvatartottak egymás között oldanak meg)
- öngyilkossági tendenciák (az önkárosítás kommunikációvá válik, és aztán azzá generálódhat, ez utóbbi esetben a fogvatartott életveszélyes állapotban van)
- támadások (ez egyezik az antiszociális személyiségzavarral – drámai módon azonban a fogvatartottak többsége a szűkebb társas közegben követi el az erőszakos tetteit)
- fejsérülés
- születési sérülés
- drog és alkohol abúzus (lásd első évfolyam, második félév!)
- családon belüli erőszak elszenvedői gyermekkorukban
- nem várt terhességből születtek
- az anya terhesség közbeni betegsége
- boldogtalan gyermekkor
- neurológiai panaszok („teljesen kivagyok idegileg”)
- erőtlenség (nem motiválatlanság)

Impulzivitás

Lykken 1995-ben publikált metaanalízisében kifejtette, hogy a szakirodalom az impulzivitásra általában a következő (és nem egységes) definíciókat adja:
- kontroll nélküli viselkedés
- diszfunkcionális információfeldolgozás
- kockázatkereső magatartás
- fokozott élménykeresés (sensation seeking)
- figyelemgyengeség (két fajta: egyáltalán nem tud figyelni, azaz figyelemzavaros, másik: nem tudja fenntartani a figyelmét)

Családon belüli erőszak

Mint az előzőekben láthattuk, a család az antiszociális személyiségzavar alakulásának csupán az egyik faktora. A családszerkezet nem értelmezhető a tágabb társadalmi háttér nélkül, ezért csak és kizárólag a családot okolni a kriminális személyiségfejlődésért hiba lenne. Nem szabad azonban elfelejtkezni a családon belüli erőszakról.

Rédai Dorottya, Sáfrány Réka és Tóth Herta a családon belüli erőszak témájában, 2005-ben kutatást végzett a fogvatartottak körében. A vizsgálatban 50 nő és 49 férfi vett részt. A kutatás eredményei a következők voltak:

(1.) A nők 92%-a (!) számolt be arról, hogy börtönbekerülése előtt családon belüli erőszak áldozata volt, az elkövetők általában a partnerek voltak. A férfiak 44%-a számolt be családon belüli erőszakról, amelyet gyermekkorukban szenvedtek el.

(2.) A családon belüli erőszak elkövetői a szülők, nevelőszülők és mostohaszülők voltak. A férfiak 54%-a számolt be arról, hogy gyermekkorukban családon belüli erőszak szemtanúi voltak, ez az arány a nőknél 68%. Az áldozatok általában nők és gyerekek voltak.

(3.) A partnerbántalmazás esetén mind a bántalmazók, mind pedig a bántalmazottak, korábban – a gyermekkorukban – bántalmazást szenvedtek el. (Ez a családon belüli erőszak legfontosabb, esszenciális eleme: a bántalmazás és a bántalmazottság generációkon át öröklődik, durkheimi szemszögből nézve funkciót tölt be…) A nők 86%- rendszeres és ciklikus bántalmazás áldozata volt. A férfiak 33%-a (az erélyes szelf-reprezentáció ellenére) vallotta be, hogy bántalmazta a nevelésében lévő gyermekeket vagy az élettársát. A női fogvatartottak 40-50%-a életellenes bűncselekményért kerül börtönbe. Ezt megelőzően próbálták az elkövetővel megszakítani a kapcsolatot, vagy a környezettől és a hatóságoktól segítséget kérni, de ezek nem történtek meg. Ezek után követték el a nők az életellenes tettüket.
A férfiak a családon belüli erőszak elkövetéséért az alkoholt és a féltékenységet okolták, míg a nők saját magukat okolták a tett elkövetése szempontjából.

(4.) A fogvatartott nők 21%-a szexuális erőszak áldozata volt, 21%-uk gyermekkorban is.

(5.) A kutatók az eredmények mellett társadalmi jellegű problémákra hívták fel a figyelmet:
- a hatóságok hozzáállása nem kielégítő, nem avatkoznak be, „amíg vér nem folyik”.
- a büntetőeljárás során kirendelt ügyvédek munkája – különösen a családon belüli erőszak értelmezésének ügyében – nem hatékony
- a jogos védelem jogi definícióját át kellene értelmezni
- nem egységes az ítélkezési gyakorlat
- a börtönben nem zajlik célzott (trauma-elaboratív) terápia.

Bullying (mobbing, hazing)
A bullying kortárs csoport általi bántalmazást jelent. Ez a jelenség egyrészt elősegíti a viktimizációt, azaz az áldozattá válást, valamint a lazább csoportok gengesedését.

Az antiszociális személyiségzavar

A fényképen Elixandro Nevares-Lopez nevű személy klátható, akit metanfetamin kereskedelem miatt köröz az Egyesült Államok Kábítószerügyi Végrehajtó Hivatala (DEA - US Drug Enforcement Administration).

A fénykép J.J. Bulgert ábrázolja, aki az Egyesült Államok egyik legkeresettebb bűnözője. Az ellene felhozott vádak a következők: 18 rendbeli emberölés, szervezett bűnözés, pénzmosás, kábítószerkereskedelem.

Valószínűleg mind a kettő fent látható személy antiszociális személyiség, mégis miben különbözhetnek?

- külső jegyeikben

- személyiségükben

- családi hátterükben

- gazdasági helyzetükben

- társadalmi elismertségükben

- viselkedésükben

- kommunikációjukban

- befolyásukban

- manipulativitásukban

Az antiszociális személyiségzavar

A személyiségzavart a DSM III-R kritériumai szerint írjuk le:


A.
A beteg legalább 18 éves a vizsgálatakor

B.
15 éves kor előtti viselkedészavar, amit a következők közül legalább 3 jelez:

1. gyakran megbízhatatlan volt, csalt;
2. a szülői vagy nevelőszülői otthonból legalább kétszer éjszakára elcsavargott, vagy egyszer úgy, hogy vissza sem ment;
3. gyakran kezdeményezett testi küzdelmet, verekedést;
4. több, mint egy verekedésnél fegyvert is használt (kés, boxer stb.)
5. szexuális tevékenységre erőszakosan vett rá valakit;
6. állatokkal fizikálisan kegyetlenkedett;
7. emberekkel testileg kegyetlenkedetett;
8. más vagyonát oktalanul pusztította (nem gyújtogatás);
9. oktalanul gyújtogatott;
10. sokat hazudott (nem azért, hogy testi vagy szexuális abúzust elkerüljön);
11. lopott (úgy, hogy nem került kapcsolatba az áldozattal);
12. lopott (úgy, hogy kapcsolatba került az áldozattal, például zsebmetszés, fegyveres rablás markecolás stb.);

C.
15 éves kortól felelőtlen és antiszociális, amit a következők közül legalább 4 jelez:

1. nem képes kitartóan állásban maradni, dolgozni, amit a következők valamelyike jelez (és ide tartozik a tanulmányok végzése idején adódó ilyen viselkedés is):
a. 6 hónapig vagy tovább munka nélkül 5 éven belül, holott lett volna munkalehetősége;
b., ismételt mulasztások, melyeket nem betegség vagy családi okok magyaráztak;
c., néhány álláslehetőséget úgy utasított el, hogy már elfoglaltsággal kapcsolatosan nem voltak reális tervei;

2. nem tartja be a törvénytisztelő társadalmi normákat, amit az os bizonyít, hogy ismételten követett el antiszociális cselekményeket, melyek miatt le kellett tartóztatni, vagy le is tartóztatták (például garázdaság, vandalizmus, másokkal szembeni erőszakos fellépés, lopás, törvénytelen foglalkozások űzése);

3 irritábilis [könnyen provokálható – néha csak a megjelenést provokációnak véli] és agresszív, amit ismételten előforduló verekedések vagy testi támadások jeleznek (olyanok, amelyek nem következnek például az illető foglalkozásából, vagy abból, hogy magát vagy másvalakit meg kellett védenie), ideértve a házastárs és gyerek megverését is;

4. ismételten nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek, nem fizeti meg tartozásait, gyermekét vagy más, eltartandó hozzátartozóját nem tartja el;

5. nem képes előre tervezni, vagy impulzív, amit a következők egyike, vagy mindkettő jelez:
a. összevissza utazgat, de nem álláskeresés vagy turisztikai cél vezeti, és arról sincs tiszta elképzelése, hogy az utazást mikor fogja befejezni; [itt meg kell jegyezni, hogy egyes csoportok vándorló életmódot folytatnak – pl. a romák – őket nem lehet ebbe a kategóriába sorolni!]
b., egy hónapnál hosszabb ideje nincs állandó lakhelye

6. nincs tekintettel az igazságra, amit ismételt hazudozás, álnevek használata, szélhámoskodás jelez, s ennek a célja haszon- vagy örömszerzés;

7. saját testi biztonságára nincs kellő tekintettel, például intoxikált állapotban autót vezet, vagy ismételten túllépi a sebességhatárokat;

8. szülőként vagy nevelőszülőként elhanyagolja kötelességeit, nem viselkedik felelősségteljesen, amit a következők közül egy vagy több jelez:
a. gyermekét éhezteti
b. gyermeke megbetegszik, s ez a minimális higiénés viszonyok hiányából ered;
c. súlyosan beteg gyermekének nem biztosítja az orvosi ellátást;
d. gyermekének a szomszédok adnak élelmet és fedelet;
e. kisgyermeke mellé nem szerez gondviselőt, ha eltávozik hazulról;
f. a háztartása fenntartására szolgáló pénzeket gyakran saját céljaira fordítja;

9. sohasem volt teljesen monogám 1 évnél hosszabb ideig

10 nincs lelkifurdalása (és úgy érzi, hogy jogosan bánt másokkal becstelenül, lopott meg másokat stb.)

D.
Az antiszociális viselkedés nem kizárólag szkizofrénia vagy mániás epizód lezajlása idején jelenik meg.

• A fentiekben leírt B pont elemei nagyon gyakran bukkannak fel a fogvatartottak ítéletkiadmányaiban, az előéleti részben, vagy az egészségügyi anyagokban olvashatók, a C pont elemei a bírósági ítéletkiadmányok történeti leírásaiban is szerepelhetnek.

Egyéb körülmények

A kifejezetten antiszociális személyiségzavaros személy – bármennyire is lehetetlennek és furcsának tűnik ez – nem nagy gyakorisággal fordul elő a büntetés-végrehajtási intézetekbe, ennek több oka is van:

- a börtönben lévő személyekről jogszabályok, és nem klasszifikációs rendszerek ítélkeznek
- az antiszociális személyiségzavar bizonyos ismérvei a börtönben eltűnnek, mivel a legtöbb „tünet” a társadalmi vagy a társas ellenőrzés hiányából fakad
- a börtön társadalmi ellenőrző funkciója a totális intézmény jellegéből adódik, ahol a szabályrendszer nem engedi az antiszociális normák érvényesülését (az egyénben, de nem a társas közegben…)
- a börtönben kialakuló társas közeg szigora sem kedvez az antiszociális személyiségzavar tüneti megjelenésének, ugyanis bizonyos tetteket a fogvatartottak maguk között szankcionálnak, és ez gyakran fizikai fájdalommal jár, még gyakrabban pedig lelki gyötrelemmel

Elmondhatjuk ugyanakkor, hogy a börtönbeli társas közeg önmaga az antiszociális, ez eredményez pár börtönártalmat, amit a harmadikos anyagban olvashatunk.

Az antiszociális személyiségzavarban szenvedő egyének 45 éves életkoruk előtt mintegy 80%–os arányban kigyógyulnak problematikus magatartásukból.

E zavar háromszor-négyszer olyan gyakran fordul elő férfiak, mint nők esetében. Az antiszociális személyiségzavar jellegzetessége, ha valaki folyamatosan nem tartja tiszteletben mások jogait és a mások által követett szabályokat, és ennek megfelelően is viselkedik.


Az antiszociális személyiségzavar a népességnek mintegy két-három százalékát érinti. Egyes kutatási eredmények szerint az antiszociális személyiségnek vannak genetikai alapjai. Ugyanakkor a zavar kialakulásának esélyét növeli, ha a gyerek rendszeresen kábítószerező és alkoholizáló, vagy bűnöző életmódot folytató emberek között nő fel, illetve kaotikusak a családi viszonyai, elhanyagolják vagy durván bántalmazzák gyermekkorában. A gyermekkori ADHD (attention-deficit hyperactivity: hiperaktív, nehezen figyelő, fegyelmezetlen gyermekkori viselkedés) és a magatartási zavarok előre jelezhetik a későbbi felnőtt antiszociális személyiségzavarát.

A mentális betegségek klasszifikációs rendszere

Lombroso kriminális klasszifikációs rendszerének típusai

A mentális betegségek klasszifikációs rendszere

A klasszifikáció osztályozást jelent. A diagnózis pedig egyes betegséges tüneteinek azonosítását. A differenciál diagnózis azt jelenti, hogy egyes betegségek nehezen választhatók el egymástól, és ezért szükség volt egy mentális diagnózis-lehetőségeket klasszifikáló rendszerre.

Ennek a kritériumnak jelenleg két rendszer felel meg:
1. A DSM, ami a mentális betegségek statisztikai és diagnosztikai kézikönyve (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders - DSM-IV-TR )
2. Az ICD, ami a betegségek nemzetközi osztályozási rendszere a BNO (International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems - ICD)

A pszichiátria az orvostudomány részeként egyértelműen a második rendszert használja, de ez csak Európára jellemző. A mentális (van pszichológiai természetű) betegségek diagnosztizálására – az egyébként trendalkotó – Egyesült Államokban, és Európában is egyre gyakrabban a DSM-et használják.

A mentális betegségekkel kapcsolatban nagyon fontos tudni, hogy mindig idővel változik, hogy a többségi társadalom mit fogad el mentális betegségnek egészen pontosan. G.H. Mead szimbolikus interakcionizmus elmélete szerint a társadalmi elit (néha kifejezetten gazdasági érdekből) definiálja a devianciát. Az ipari méreteket öltött pszichofarmakológia (gyógyszergyárak, részvények, befektetések) és a diagnózis közti erélyes kapcsolat az ilyen rendszerek kényes kritikája lehet.
Az ilyen típusú medikalizáció veszélyeztetett célcsoportja a kábítószer-fogyasztó és a fogvatartott lehet. A medikalizációval kapcsolatban lásd az előző félévi tananyagot.

Magyarországon a büntetés-végrehajtás rendszerén belül csak és kizárólag az Igazságügyi Megfigyelő és Elemgyógyító Intézet szakemberi diagnosztizálhatnak mentális betegségeket. A fogvatartottakra rásütött „pszichopata” stigma – bármilyen nevelési vagy biztonsági tárgyú iratban - ezért etikátlan, inhumánus és kártékony (éppen olyan súlyú, mintha az anyagokban az szerepelne, hogy „cigány”.)

A DSM kialakulása és története

A DSM-et eredetileg az Amerikai Pszichiátriai Társasság (APA) hozta létre, mert szükség volt egy olyan diagnosztikus eszközre, amely a mentális betegségeket a diagnózis szempontján túl is definiálja. Ilyen szempontból mindenképpen elmondhatjuk, hogy a DSM specifikusabb (és ilyen értelemben talán humánusabb is), mint az ICD. A DSM-nek eddig öt revíziója volt, ami azt jelenti, hogy a története során öt alkalommal fogalmazták át gyökeresen. Az írott normák (pl. jogszabályok) általános tulajdonsága, hogy reagálniuk kell – legalább reflektív szinten – a társadalmi változásokra.
A DSM V megjelenése 2011-re várható, de 1999-től kezdve folyik a próbája (pilotja).

A DSM alkalmazásának elvei

- az eszköz nem pusztán diagnózissal szolgál, hanem általános képpel is betegről
- a diagnozist általános orvosi konzultáció és pszichiáteri bizottsági ülés előzi meg, ezért a DSM nem reagál kiterjedten a következő szempontokra:
- pszichopatológia (elmekórtan) – itt kifejezetten a betegség kialakulására kell gondolni
- emocionális distressz – azaz elvileg a DSM nem vizsgálja a betegségek igazi pszichológiai hátterét, a pszichoanalitikus auráról nem is beszélve. Ebben:
- pozitív: hogy a börtön zárt tér, túltelített, és ezért nincs lehetőség a fogvatartottak elnyújtott pszichoterápiájára, mert börtönkörnyezetben naivitás (vagy dilettantizmus) lenne bármilyen mélyebbnek mondható terápia végzése
- negatív: hogy a diagnosztikus rendszer nem veszi figyelembe az egyes kriminogén tényezőket, mint pl. a családon belüli erőszak vagy a bullying
- szociális funkció – a normalitás egyik faktora a szociális integritás, azaz az, hogy az egyén mennyire képes a társas közegben boldogulni
- az eszköz biológiai szempontból nem támaszható alá
- a társadalmi befolyás teremette meg a reviziókat, például, hogy a DSM-ben 1973-ig a homoszexualitás is mint személyiségzavar szerepelt, vagy hogy egyes nemi szerepek teljesen más szociális funkciókat követelnek meg, ezért a pszichiátereknek gender-elvűen kell diagnosztizániuk

A DSM-ek kronológiája

1952-ben jelent meg a DSM I, ami hatvan betegséget sorolt fel, majd 1968-ban a DSM II, ami az előző verzió jelentős módosítása. Mindkettőre jellemző a pszichodinamikus megközelítés, azaz:
- a diagnosztikus rendszer pszichózis („elmebetegség”) és neurózis alapú volt
- hallucinációkat és „ködös állapotokat” (delúzió) írt le
- nem húzott éles határt a normalitás és az abnormalitás közé, a két entitást egy kétdimenziós vonal két pólusaként kezelte (kontinuum)
- ugyanakkor figyelembe vette azt, hogy az egyén a környezete része

1980-ban jelent meg a DSM III, ami a biokémiai modell szerint értelmezte a mentális betegségeket. A biológiai modell inkább gyógyászati szempontból kategorizál:
- patólógia (kórtan)
- biokémia
- fiziológia (élettan)
A normális és az abnormális jelenségek közé éles határt húz, de nem foglalkozik a beteg személy intellektusával, a betegség etiológiájával (oki hátterével) és a társadalmi hátterével, pedig a társadalmi háttér ismerete elengedhetetlen a prevencióhoz. A DSM III csak a diagnózisra és a kezelésre (terápiára) koncentrál. Pedig a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a szerzett cukorbetegség lefolyása (diabetes mellitus) nagy arányban függ attól, hogy az egyén hogyan vezeti az életét, és hogy milyen nézetrendszere van.

1987-ben jelent meg a DSM III-R, majd a DSM IV 1994-ben, végül a DSM IV TR (javított szöveggel) 2000-ben , alapvető változás azonban a DSM III-hoz képest nem történt.

Paula J. Caplan szerint a DSM stigmatizáló és tudománytalan, mert számos egykori kezelt személy nem tud megszabadulni a pszichiáterek által rájuk ragasztott címkétől (labeling).

Roger H. Peters és Paul E. Greenbaum és munkatársai 1998-ban publikált tanulmánya szerint egy 400 fős fogvatartotti mintán felvett DSM IV stukturált klinikai interjú (SCID IV - Structured Clinical Interview for DSM-IV) eredménye a következő volt:
- a fogvatarottak 46%-a drog vagy alkoholfüggő
- a fogvatrtottak 74%-a kimeríti a DSM IV drog és/vagy alkoholfüggő személyiségzavar kritériumait Ez 19-szer nagyobb gyakoriságot mutat, mint az átlag populáció, továbbá s feketebőrű fogvatartottak jóval kevesebb arányban feleltek meg a kritériumoknak, mint a „fehér” vagy „spanyol” fogvatartottak.

Az antiszociális személyiségzavar értelmezésének előzményei

Lobotómia

A harmincas években a portugál neurológus, Egas Monitz találta fel a lobotómiát – azt az eljárást, amelynek segítségével a szemüregen keresztül különböző eszközökkel az agy frontális lebenyének idegi összeköttetéseit vágták el. Az ötvenes években ez a kezelési módszer széles körökben elfogadott volt, pl. a Fulton elmegyógyintézetben a mentális megbetegedések „agresszív” kezelése egyet jelentett a lobotómiával. Az irreverzibilis (visszafordíthatatlan) kimenetelű lobotómia áldozatai a leggyakrabban a pszichopatának minősített személyek voltak.

Az antiszociális személyiségzavar értelmezésének előzményei

Az antiszociális személyiség független, azaz independens, és aktív. A fölényszerzés a legfőbb motivációja, és ennek hátterében a bizalmatlanság áll. Akkor érzi magát biztonságban, ha független azoktól, akikről feltételezi, hogy árthatnak neki és megalázzák. Itt éppen olyan kettős torzítással találkozunk szemben, mint a szelf-reprezentáció (3. évfolyamos tananyag is) esetén.

Kettős tévedés elv

A társas közegben – főleg totális intézményekben – az észlelő személy kétszeresen téved, amikor valakinek a szándékát próbálja kipuhatolni:
1. Téved az észlelt személy céljait illetően (pl. a nevelő segíteni akar a fogvatartottnak, és megkérdezi, hogy hány fenyítése van. Ekkor a fogvatartott azt hiheti, hogy a nevelő a kérdést azért tette fel, hogy fogást találjon rajta.)
2. Téved az észlelt személy érdekeit illetően (pl. az előző példánál maradva, ha a helyzet nem egyértelmű, és a nevelő nem tudja megnézni a fogvatartotti alrendszerben, hogy a fogvatartottnak hány fenyítése van, a fogvatartott le fogja tagadni, hogy van fenyítése, mert azt fogja hinni, hogy a nevelő érdeke a felderítés, és azt a személyt részesíti előnyben, akinek nincs fenyítése – pl. azt engedi ki a folyosóra takarítani.)

A fenti jelenséget a szociálpszichológia szelf-repezenctációnak hívja, és ismeretes, hogy a totális intézmények (vagy a piramidális szervezeti kultúrák) egyik ártó hatása, hogy a kommunikáció szelf-reprezentatív. Ugyanakkor a fenti jelenség pszichopatológiai szempontból az antiszociális személyiségzavar manipulatív jegye.

A börtön totális intézmény és a fogvatartottak nagy része antiszociális személyiségzavarban szenved. Felmerül a kérdés: lehet-e egyáltalán kommunikálni a fogvatartotakkal a börtönben? Mivel a naiv tapasztalatunk éppen az, hogy lehet, ezért rá kell jönnünk, hogy a kettős tévedés elv redukcionista, és csupán illusztratív jellegű.

Az antiszociális személyiség fő jegye az a feltételezés, hogy mások ellenségesek. Tudni kell, hogy ez a feltételezés gondolati (kognitív), nem pedig érzelmi (affektív), tehát előjel (valencia) nélküli. Ez a feltételezés is indokolja a börtönbeli kognitív behavior terápiák létét.

Az antiszociális címke értékítélettel terhelt fogalom, holott, holott ugyanez a személyiségstruktúra megmutatkozik olyan változatokban is, amelyek szociálisan nem elutasítottak és nem is törvényszegők.

Történeti előzmények (Döme László munkássága nyomán)

Pinel már a XIX. szd. elején leír egy olyan személyt, aki impulzív és önkárosító cselekedeteket hajtott végre, pedig tudott logikusan gondolkodni, és teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy amit tesz az irracionális.
Nem sokkal később Prichard, angol elmeorvos használta először a „moral insantity” (morális téboly) kifejezést. Olyan személyeket írt le, akik nem képesek az életüket olyan elvek szerint irányítani, mint a jóság, a felelősségtudat vagy a lelkiismeret.
Lombroso a század végén fejtette ki frenológiai tanait. A ma már teljes mértékben etikátlan módszerrel végzett kutatásai alapján arra az eredményre jutott, hogy a született bűnöző arról ismerhető meg, hogy atavisztikus testalkatú (részletesen lásd az előző félév tananyagánál). Emellett viselkedési jegyeket is megállapított: érzelmi hiperaktivitás, durva indulatosság, könyörtelenség.

Gouster – még mindig a XIX. szd.-ban – volt az első, aki leírta, hogy a morális érzék hiánya már gyermekkorban megmutatkozik. A gyermek befolyásolhatatlan, engedetlen, hazudik, kegyetlen, a viselkedése gyakran erőszakos.

Koch használta először a pszichopátia kifejezést a morális téboly helyett. A pszichopata szó egészen a nyolcvanas évek elejéig az összes személyiségzavart jelölte. Koch szerint a pszichopátia „az vele született vagy szerzett inferioritása” (alantassága), ilyen kifejezés nem állja meg a helyét, semmi jogunk az egyik embert pusztán az agyfelépítése miatt megfosztani az emberi méltóságától. Később, a kutatók – belátva, hogy a betegségnek minden bizonnyal társas oka is van – a szociopátia szót kezdték használni.

Kraepelin – aki az első átfogó pszichiátriai klasszifikációs mű szerzője – a huszadik század elején azt írja a pszichopatákról, hogy az érzelmeik vagy az akarati életük károsodott.

Cleckley elmélete

Cleckley a negyvenes években kísérletet tett, az addigra már felduzzadt pszichopátia-fogalom tisztázására. „Szemantikus demeciának” nevezte el a betegséget, mert szerinte a pszichopátia leglényegibb jellemzője az, hogy valaki mindig mást tesz, mint amit mond. Cleckley elnevezése nem honosodott meg, de a következőképpen írta le az antiszociális személyiséget:
- a bűntudat hiánya
- képtelen a tárgyszeretetre
- ösztönvezérelt (impulzív)
- érzelmileg sekélyes
- társas viselkedése a felületes megfigyelő számára megfelelőnek látszik,
- nem tanul a tapasztalataiból

Cleckley szerint a az antiszociális személyiségzavar lényegi eleme a látszat, és a magasabb intellektusú „pszichopaták” nem börtönbe kerülnek, hanem a társadalom megbecsült tagjaiként élnek.

Cleckley 16 jellemzője a következő:
- felületes báj és jó intellektus,
- téveszmék, vagy más irracionális gondolkodásra utaló jelenségek hiánya
- pszichoneurotikus manifesztációk hiánya (ezek a személyek egyszerűen nem idegeskednek)
- megbízhatatlanság
- a szavahihetőség hiánya
- bűntudat és szégyenérzet hiánya
- nem megfelelően motivált antiszociális viselkedés (azaz a viselkedés minden esetben ártalmas, és veszélyes társadalomra – ezért antiszociális)
- gyenge ítélőképesség
- nem tanul a tapasztalataiból
- kóros én-központúság, szeretetre képtelen
- az érzelmi reakciók sivárak
- a belátás speciális hiánya (a speciális szó arra utal, hogy a személy belátja ugyan a tetteinek a következményét, de arról nem vesz tudomást)
- különlegesen visszataszító viselkedés alkohol hatására, néha anélkül
- öngyilkosság ritkán fordul elő
- a nemi élet személytelen és integrálatlan
- nem képes az életét előre tervezni, vagy az ilyen tervet követni

Látható, hogy a Cleckley által összegyűjtött tünetegyüttes egyes elemei kifejezetten súlyosak, és szinte egyáltalán nem általánosíthatók úgy, hogy minden börtönlakóra érvényesek lennének. (Ritka pl. az olyan fogvatartott, aki a közeli hozzátartozója halálhírére sivár érzelmi reakciót mutatna.)

Pszichoanalitikus felfogás

Freud azt írta a bűnelkövetőkről, hogy ezek a személyek nyomasztó bűntudatuk van, aminek az eredetét nem ismerik, és az után, hogy elkövetnek valamilyen gonosz dolgot, megszabadulnak a maró lelkiismeret-furdalástól.

Alexander az Ego fékező erejének erősségi sorrendjét a következők szerint képzelte el:
- neurózis
- neurotikus karakter
- pszichózis
- kriminalitás
Azaz a neurózis a pszichopátiás betegség alaprétege, és néha a neurotikus személy nem befelé büntet (nem intrapszichésen alakít ki konfliktusokat), hanem kifelé: ezt a jelenséget nevezte Alexander ACTING OUT-nak.

Karen Horney szerint az antiszociális személyiség:
- szadisztikus
- hataloméhes
- izgalomra vágyik
- felsőbbrendűnek érzi magát

Eysenck elmélete

A behaviorista szemléletű kutató szerint a pszichopaták temperamentumát örökletes extreverzív (kifelé irányuló) alkat jellemzi. A tanuláselmélet szerint az extravertált személyek nagyon nehezen kondicionálhatók, és nehezen sajátítják el a társadalmi csoportjuk értékrendjét. Az elmélet némileg vitatható, mert azt veti fel, hogy az antiszocialitás vele született jelenség, azonban az elmélet mégis összecseng az egyes chicagoi devinaciaelméletekkel (első évfolyamos tananyag). A szubkultúrákban is az az antiszociális, aki képtelen a saját társadalmi csoport értékrendjével azonosulni. Erre Ogbu (harmadikos tananyag) elmélete is kiváló példa. A hétköznapi életben is láthatjuk, hogy a szubkultúrából kitörni szándékozó személyek a szubkultúra erélyes szankcióit kényszerülnek elviselni.

Robert D. Hare pszichopátia ellenőrző listája

Jelenleg (egy 1996-os cikk alapján)is sok zavart okoz, hogy a pszichopátia és az antiszociális személyiségzavar (aspd) közötti határ megvonása, de nem Európában, hanem az Egyesült Államokban.

A DSM IV (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) is egyértelműen aspd-ről ír, nem pszichopátiáról. A zavar oka az, hogy a DSM III törölte a pszichopátia kategóriát, de éppen ebben az évben publikálta Robert D. Hare a pszichopátia ellenőrző listát (Psychopathy Checklist), ami fogvatartotti populáción végzett több évtizedes munka eredménye. A húsz kérdéses félig irányított interjú „hárompont” skála (0,1,2) alapú. A maximális pontszám 40 lehet; és 30, vagy afeletti pontszám esetén a vizsgált személy „pszichopata”. A fogvatartottak (Kanada, nyugati part) 15-20 %-a esett bele ebbe a kategóriába, míg az átlagpopuláció 5-22 pontot ért el a listán. Hare 1996-os cikkében kijelenti, hogy az aspd-ben szenvedő fogvatartottak nem pszichopaták, míg a pszichopaták többsége beleesik az aspd kritériumokba.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy egy 1992-ben publikált FBI kutatás szerint az igazságszolgáltatási dolgozók (rendőrök, börtönőrök, marsalok stb.) ellen elkövetett emberölések gyanúsítottainak (USA állam egésze) több mint fele „pszichopata”. Az FBI kutatásban Hare ellenőrző listáját, és annak egy tízkérdéses, rövidített változatát használták. Nyilvánvaló, hogy ezek a vizsgálati eljárások nem nevezhetők politikailag korrektnek, és a közvéleményt (a magyart is bizonyos fordítások, cikkek miatt) összezavarják.

Egyes amerikai államokban az első bűntényes gyilkosokat azért ítélik halálra, mert azok pszichopaták, azaz hidegvérűek, nem mutatnak bűnbánatot és gyógyíthatatlanok. Az ilyen jellegű inhumánus és hibás (ti. a gyógyíthatatlanság egészségügyi kategória, nem szankcionálható) gyakorlatoktól maga Hare is elhatárolódik.